Babaruha, gyerekruha – Hol, kiktől és mit vásároltam a kisfiamnak?

Szerző: | 2021. február 08. | Baba-mama

Nosztalgiautazásunk folytatódik. Sipos Viktória, a Love the Organic márka tulajdonosa és a Pici Piac Székesfehérvár anyukája a kismamaruhák után mindannyiunk kedvenceiről, a babaruhákról ír. A cikk második felében megismerhetitek Viki kedvenc magyar márkáit, és jó néhány tippet és tanácsot kaphattok arra vonatkozóan is, hogy hol és mit érdemes beszerezni a gyerkőcnek.

 

Láttam az aprócska kezét. Az arcomhoz simult az arca. A mellkasomon pihegett.

A kisfiam lassan négyéves (ezt most írtam le először, szünetet is kell tartanom), de azt hiszem, amíg csak élek, nem felejtem el, ahogy vártam őt, ahogy megérkezett közénk. Még mielőtt kismamaruhákat vettem volna, átböngésztem a gyerekruhák kínálatát. Alig vártam, hogy megvegyem az első holmikat neki. Babaruha: ki tudna ellenállni nekik, főleg tomboló hormonokkal? És ki ne bizonytalanodna el kezdő anyaként, amikor minden hirdetés sorai közül azt olvassa ki: ha ezt nem veszed meg, nem vagy elég jó anya.

Az első ruhadarab, amit megvettem neki…

Emlékszem, nagy jelentőséget tulajdonítottam annak, mi lesz az első dolog, amit megvásárolok neki. Ami bármilyen nemű babának jó, szép és szimbolikus és kilenc hónapon át nézegethetem és posztolhatom Instára, ahogyan azt illik. Egy kicsi, fehér kötött cipő lett a kiválasztott. Hangsúlyozom: kicsi. Soha nem volt a gyerekem lábán, már születése pillanatában is túl aprónak bizonyult. És hát egyébként is minek ilyesmivel nyúzni a gyereket (magadat), ha egyben rá tudsz húzni egy rugdalózót?

De ezt akkor még nyilván nem tudtam, poszt viszont tényleg született belőle, ahogy illik. Tudjátok: kiscipő, pocak, gyereknevelési könyv, amit próbálsz bemagolni a szülésig, hogy aztán semmire ne emlékezz, és pánikolj, majd végül könyv nélkül is mindent szépen megoldj.

A kiscipő pedig az éjjeliszekrényemben pihen a mai napig.

Bevallom, sokat impulzusvásároltam

Az otthon töltött utolsó hetekben beszippantott az online rendelés világa, kikapcsolódásként üzletekbe jártam (hol volt még akkor a Covid…). Magamnak már semmit nem tudtam, nem is akartam venni, óriási voltam és el se bírtam magamon viselni semmit a puha hálóingeken kívül. Nem voltam tudatos, egyszerűen csak mindenre fel akartam készülni, mindent meg akartam neki adni, amivel alapvetően nincs is gond.

Ma viszont már nem így csinálnám, messze több tudással és információval rendelkezem akár a fenntarthatóság, akár a gyerekruhák terén. Összességében viszont soha nem szálltam el nagyon a kisfiam gardróbját illetően, bár tény, hogy kevesebb ruhával is beértük volna.

Mit tartogat ezen ruháink számára a jövő?

Egyelőre a szüleimnél állnak dobozokban, és velük együtt várják a következő unokák születését. (Nem-nem, ne kérdezd! Tudod… AZT…, hogy mikor jön a kistesó vagy unokatestvér vagy kiskutya. Jó, a kiskutyára rákérdezhetsz, de semmiképp ne a gyerek előtt, kérlek!)

Akárkinél érkezik baba, ez a pakk jó szolgálatot fog tenni. Igyekeztem nemsemlegesen vásárolni, és úgy látom, hogy a kisfiús holmikat egyébként is könnyebb utána egy kislány ruhatárába beépíteni, de bátran cáfoljatok rám. Bökkenő lehet viszont majd a méret és az évszakok kérdésköre, úgyhogy arra nem számítok, hogy egy az egyben átemelhető lesz minden egy következő babának a családban.

A babaruhákat eladni? Nem tudnám…

Természetesen opció (lett volna), hogy eladom, elajándékozom ezeket a ruhákat, de egyrészt abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van helyünk, másrészt abban a szerencsétlen (?) helyzetben is vagyok, hogy roppantul ragaszkodó típusnak teremtett az ég. Ha ránézek egy apró ruhára, elöntenek az emlékek, számomra ezek is őrzik a babaillatú reggeleket. Így tehát ha praktikus akarnék lenni, akkor is nehezemre esne megválni ezektől – bizonyára ez hozott dolog is, mert az én ikonikus gyerekkori darabjaim is elő-előkerülnek a padlásról.

Amikor a kisfiamat vártuk, anyukám nagyon boldog volt, hogy előszedheti ezeket és válogathatunk, merthogy ő nagyon ügyelt rá, hogy ne öltöztessen folyton rózsaszínbe. Nos, igaza is volt, de azért minden ruhán akadt egy icipici rózsaszín minta vagy pár hímzett sárga kisvirág és masnik, csodálatos masnik minden mennyiségben.

A kedvenc kiskori rugdalózóm pedig pink, fekete pöttyökkel és egy fekete kutyussal a hasán – hiszem, hogy ez a ruhadarab a mai napig meghatározza az öltözködésem.

Ma így alakítanám ki a gyerekruhatárat

Most, hogy elindultunk a jövőből visszafelé, lássuk, mennyit okosodtam az elmúlt években: hogyan állnék neki mai fejjel a gyerekruhatár (és gyerekszoba és kozmetikumtár) kialakításának.

Nos, nemcsak tájékozottabb lettem, hanem a világ is sokat változott az elmúlt években. Egyre több márkánál lelhető fel az átláthatóságra, fenntarthatóságra való törekvés. Amit tanácsolok: OLVASS. Címkét. A Fenntarthatodivat.hu-t. Aztán értelmezd, és dönts, amennyire csak tudsz, felelősen.

Pici magyar márkák, imádlak benneteket!

Az utóbbi időszakban rengeteg hazai kis márka jelent meg a piacon, melyeknek több nagy előnye van – és kérlek, engedjétek meg a részrehajlásomat feléjük. Elmesélem, miért. Kismamaként csöppentem bele a Pici Piac vásárok közegébe, ami azonnal rabul ejtett. Még nem hallottál róla? Akkor most vagy nagyon fogsz szeretni, vagy életem végéig átkozol majd, mert óriási kihívás ellenállni, hogy ne vásárolj fel mindent, amit itt találsz.

A Pici Piac egy kifejezetten kismamáknak, babáknak, gyerekeknek megálmodott vásár, ahonnan egyébként gyermektelen barátnőim se szoktak üres kézzel hazatérni. Jelenleg Budapesten és Székesfehérváron találkozhatsz velük (függően a járványügyi szabályozástól). Ha másért nem, inspirációért mindenképp javaslom, hogy látogass el egyre, vagy böngészd végig a náluk szereplő márkák kínálatát.

Én azelőtt is nagy rajongója voltam a hazai termékeknek, de együtt ennyi specifikus és válogatott készítővel találkozni magával ragadó élmény volt. Azóta én magam is szervezővé, majd egy márka tulajdonosává váltam, így közelről ismerem a szépségeket, kihívásokat, mélységeket és magasságokat, amit ez a terület magában rejt.

Bár 2020 rengeteg nehézséget és újratervezési pillanatot tartogatott, örömteli volt látni, ahogy a magyar márkák kezét nem engedték el az emberek, szerintem az egyik legcsodásabb trend lett támogatni ezt.

Kitől vásárolok? Ki készítette a ruhá(ma)t?

Épp ezért nálam elsődleges szempont, nem csak gyerekruháknál, hogy tudjam, kitől vásárolok, ki készítette a ruhámat. Erre a tematikus vásárok tökéletesek, hiszen maguk az alkotók állnak a standoknál, ami egy egész más vásárlási élményt biztosít: nem csak egy termékkel, egy történettel gazdagabban térhetsz haza.

Apropó, gazdagság: sokan nem engedhetik meg maguknak ezeket a termékeket. Érted, tudod, hogy miért kerül annyiba (ha nem, akkor mindenképp javaslom, hogy tájékozódj ezen a téren), de a pénztárcádat nem ehhez szabták. És ez teljesen rendben van. Ha mégis vágyad, hogy hazai alkotóktól vásárolj, lesd az akciókat, mert bizony náluk is gyakran találni ilyet, vagy figyeld a Pici Piac aktuális vásáraihoz kiadott kuponfüzetét.

De vásárolhatsz másodkézből is magyart: egyes márkák visszaveszik a gyerekruháikat, melyeket aztán a webshopjaikban tovább értékesítenek (például Varianno, Love the Organic), de a közösségi média bugyraiban is sok-sok eladó kisbabás termék kering, tematikus csoport is létezik kifejezetten hazai gyártású, használt babaruháknak (ezt onnan tudom, hogy épp most hoztam létre).

Ha szerencsés vagy, van egy olyan rokonod vagy barátnőd, mint én (haha), aki gondosan eltette a gyerekruhákat, és szívesen bocsátja porontyod rendelkezésére őket.

De vigyázz, jó előre tisztázni kell, hogy ki mit kér vissza és mit enged el végérvényesen, nagy kincseket pedig sose adj kölcsön, mert babáknál bármikor bármilyen baleset előfordulhat.

Babaruha másodkézből: éljen a second hand!

Természetesen second hand darabokért belevetheted magad a turkálók világába is. Az én kincsvadászatom határa az interneten húzódik, és bár hangulatfüggően néha bemerészkedek használtruha-üzletbe, egy-két kincsen kívül másra nem nagyon bukkantam. Ugyanakkor hajlamos vagyok sok kincsnek hitt, végül sosem hordott filléres ruhával hazatérni, amit most már igyekszem elkerülni.

A kisfiam talált magának egyszer egy zöld „londonbuszos” pulcsit, ez az ő legelső és legtutibb turis szerzeménye, hetekre rá tud cuppanni, mindegy, milyen idő van. Lehet, hogy tehetségesebb lesz nálam ezen a fronton is! Részemről minden elismerésem azoké, akiknek jól megy a turkálás. Amennyire én látom, kislányruhákkal ez könnyebb (egyébként a fast fashion kínálat is jóval nagyobb és sokfélébb lányoknak), szóval hajrá!

Tanulj meg varrni!

És még egy tipp, amit én ugyan évek óta halogatok, de egy kedves barátnőm tökélyre fejlesztett tavaly: tanulj meg varrni!

Egyrészt klassz élmény, és ha van lehetőséged tanfolyamra járni, közösséget is kapsz. Másrészt kikapcsol. Harmadrészt te magad választhatod meg az anyagot, a fazont (jó, ezt mondjuk, hogy a tudásod választja), és kapsz mellé még valamit, ami mindennél nagyobb kincs: büszke, csillogó gyerektekinteteket. Nincs annál menőbb és csodálatosabb, mint amikor a kedvenc, lila, pörgős szoknyás ruhádat az anyukád varrta – tapasztalatból mondom. Ó, bár velem együtt nőtt volna az a ruha!

Az általad készített ruhák ráadásul nem is jönnek veled szembe az utcán, teljesen a gyereked testalkatára tudod megválasztani és igazítani a darabokat, és mivel te tetted bele az idődet, energiádat, tudásodat, pontosan tudod, mennyit ér. Sokkal jobban szeretitek és megbecsülitek majd. Márpedig szerintem ez az, ami a fenntartható (gyerek)gardrób alapja:

szeresd és becsüld, ami benne van. Viselje örömmel, viseljétek gondját. (De ne akadj ki túlságosan, ha tönkremegy, a gyerek az mindig gyerek marad – szerencsére.)

Fent említett barátnőm kislánya például így reagált, amikor leöntötte magát kakaóval egy rózsaszín, hazai márkás pólóban: „Ugyan már, anya, ezért nem kár, te ennél sokkal jobbat varrsz!”

Na, ugye!

Babaruha hazai márkáktól – szívvel, lélekkel készítve

Nem mind „kifejezetten fenntartható”, de a gyártás minden esetben itthon történik, és nem utazik több ezer kilométert a termék. Anyukák készítik, sokszor éjszakánként. Beleépítik a saját tapasztalataikat, hiánypótló megoldásokat hoznak létre, tehát te se teszed majd félre két használat után. Ráadásul tényleg az az általános tapasztalatom, hogy bár ezek a kisvállalkozások is szeretnének fennmaradni és növekedni, nem az az elsődleges cél, hogy mindent rád sózzanak.

Olyan fazonokat alakítanak ki, hogy a ruhák jó esetben évekig veletek maradhatnak, átalakíthatók. És ha beválik, bizony vissza fogsz menni még egyért, aztán egy nagyobb méretért, és ajánlani fogod a barátnőidnek, meg fogják dicsérni a játszótéren és akkor büszkén újságolod, hogy kitől vetted.

Szívemnek kedves magyar márkák

A teljesség igénye nélkül felsorolok pár szívemnek kedves tervezőt. Belecsempésztem az ajánlómba néhány olyan márkát is, amelyek elsősorban nem babaruhával foglalkoznak, de megtalálható náluk valamilyen formában. És ami fenntarthatóság terén kihagyhatatlan – bár a mi életünkből eddig kimaradt –, hogy mosipelus-lelőhelyet is ajánljak.

  • Varianno – praktikus, csodaszép és cuki, nem csak te, a gyereked is imádni fogja (csak győzzön elég gyorsan száradni éjjel a ruha).
  • Csipkelengye – csodás szoptatós hálóing és hozzá passzoló gyerekpizsama, számos babakelengye található Juditnál.
  • Love the Organic – nocsak, már megint hazabeszélek… A saját márkám a fenntarthatóságra épül, OEKO-TEX és GOTS minősített textilekkel dolgozunk, a ruhák egy kis varrodában készülnek a terveim alapján. Jelenleg főleg lányoknak találhattok fodros szépségeket, de fiús anyukaként azon dolgozom, hogy mi is elveszhessünk a bőség zavarában.
  • Pici and the city – nálunk Janka ruhái lettek az abszolút favoritok, fazonra és stílusra is mintha a kisfiamra öntötték őket.
  • Linini – nagyjából fast fashion árakon találjátok ezeket a gyerekruhákat, amik cukik, puhák, kényelmesek, tehát mindent tudnak, amit egy ruhától várunk. Külön ajánlom a warm pulcsikat, én ezt méretről méretre újravásárolom a kisfiamnak (a dínós után most egy gombás darabot nyúz).
  • Babyberry – Eszternél található a magyar Skandinávia, pihepuha és csodaszép termékekkel vár, ha babaszobát dekoráltok. De amiért elsősorban bekerült ebbe a válogatásba, az a Babyberry világhíres szoptatós kendője. Megjósolhatatlan, hogy a babád el tudja-e viselni, főleg melegebb hónapokban, de az biztos, hogy sok helyzeten át tud segíteni titeket ez a praktikus darab.
  • Babies on board – csak csekkoljátok le, és érteni fogjátok a rajongásom. Mindig csodaszép, igényes, állandóan megújuló.
  • Detkko – mosipelusozók, figyelem! És azok is, akik „csak” a háztartást szeretnék zöldíteni. Restellem, de ahogy fent említettem, én nem mosipelusoztam a kisfiammal, több okból sem mertem belevágni, épp ezért nem taglalom a cikkben sem a nemlétező tapasztalataimat. De ti ne féljetek, tájékozódjatok és kísérletezzetek!
  • Liliputi, Möbius, Maraya – csak pár azok közül a márkák közül, ahol a hordozáshoz találtok remek kiegészítőket és segítő szándékot.

A ruhatáram a szülés után: kényelem, kényelem, kényelem

Zárásként pedig hadd osszak meg veletek pár gondolatot az én ruháimról a szülés utáni első időszakból. Hangsúlyozom, gondolatot, és semmiképp sem képet, a ti érdeketekben. Maradjunk annyiban, hogy a szülés előtt viselt ruháimat azután is sokáig tudtam hordani, az időnk 80%-át otthon töltöttük, sokszor egész nap hálóingben. (Persze a gyerek 0–24-ben úgy nézett ki, mint aki Baby Vogue fotózásra indul.)

Kényelem, kényelem, kényelem!

Egyszerű, puha, mindent elrejtő ruhák. Amikor kezdtem visszatalálni magamhoz, és lassacskán kitapasztaltuk a kisfiammal, mi a jó nekünk, el mertünk menni csavarogni, beülni kávézókba, vettem magamnak pár szoptatós felsőt és ruhát, amik megkönnyítették az életem. Ezekből aztán elég gyorsan kifogytam, de örökké hálás leszek nekik, amiért visszahozták a kedvem az öltözködéshez.

Évekig meghatározta az öltözködésemet, hogy szoptatok

Évekig fontos szempont volt nálam a szoptatáshoz való alkalmazkodás, hagyományos egyberuhák szóba sem jöhettek, ha elhagytuk a lakást, és mindig figyeltem a rétegezésre is, hogy mit honnan hogyan tudok elhúzni, felhúzni. Ez nagyon meghatározta a ruházkodásom – és őszinte leszek, sokszor a pokolba kívántam –, de olyannyira belejöttem, hogy amikor végre akármit felvehettem, ugyanezekhez az összeállításokhoz nyúltam továbbra is.

Bár hosszú idő telt el, amíg a régi, szeretett ruháim visszakerülhettek a szekrényembe, innen üzenem minden lélekben ezzel küszködő anyukának: eljön majd újra az a nap! Az elegáns darabokat ugyan egy időre felváltotta a farmer és póló, a játszótéri csúszás-mászáshoz passzoló darabok, de amikor ezeket a sorokat írom, egy csodaszép színes mintás ruhában, magas sarkú csizmában ülök, kisminkelve, sőt, ma még egy kedvenc Németh Franciska fülbevalómat is viselem.

De nektek bevallom, néha nagyon szeretnék visszabújni a puha hálóingembe az édes kicsi babám mellé.

A cikkhez a fotókat Hámori Zsófia készítette.

Sipos Viktória, anya, vállalkozó. „Egy négyéves kisfiú anyukája vagyok, az ő születése nyitotta fel a szemem a fenntarthatóság fontosságával kapcsolatban. A székesfehérvári Pici Piac baba-mama-gyerek kézműves designvásár és a Love the Organic gyerekruhamárka is az én gyermekeim, mellette rendezvény- és oktatásszervezéssel foglalkozom. Nagy rajongója vagyok a hazai tervezőknek.”

Instagram

Egy kis érdekesség a @love_the_organic márkájáról:"A maradék alapanyagokból kiegészítők készülnek (például hajcsat, hajpánt), vagy a ruhák díszítésére használjuk fel, tesszük félre a következő kollekciókhoz. A „hasznosíthatatlan” méretű, formájú darabok pedig a kisfiam szobájában, babaházban vagy az óvodában végzik, és lesznek a jövő kreatívipari kollégáinak munkaeszközei.Gyerekruháknál különösen fontos arra gondolni, hogy a termékeinket ne csak pár hónapig tudják hordani a gyerekek. Ez a fazonok kialakításánál is megjelenő szempont, méretében alakítható darabokat igyekszem tervezni, strapabíró alapanyagokból. Ezen kívül a kihasználhatóság is fontos – erre vonatkozóan adunk tippeket is, hogy egy-egy ruhát mivel lehet kombinálni különböző alkalmakra.Hosszú távon tervezem, hogy ha valaki nem örökíti tovább a ruhákat, azokat visszaveszem a vásárlóinktól, hogy tovább körforgásban maradjanak."A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalon.
Ha gyerekruhét vásároltok, milyen szempontok számítanak?#fenntarthatódivat #gyerekruha #tudatosöltözködés

Egy kis érdekesség a @love_the_organic márkájáról:

"A maradék alapanyagokból kiegészítők készülnek (például hajcsat, hajpánt), vagy a ruhák díszítésére használjuk fel, tesszük félre a következő kollekciókhoz. A „hasznosíthatatlan” méretű, formájú darabok pedig a kisfiam szobájában, babaházban vagy az óvodában végzik, és lesznek a jövő kreatívipari kollégáinak munkaeszközei.

Gyerekruháknál különösen fontos arra gondolni, hogy a termékeinket ne csak pár hónapig tudják hordani a gyerekek. Ez a fazonok kialakításánál is megjelenő szempont, méretében alakítható darabokat igyekszem tervezni, strapabíró alapanyagokból. Ezen kívül a kihasználhatóság is fontos – erre vonatkozóan adunk tippeket is, hogy egy-egy ruhát mivel lehet kombinálni különböző alkalmakra.

Hosszú távon tervezem, hogy ha valaki nem örökíti tovább a ruhákat, azokat visszaveszem a vásárlóinktól, hogy tovább körforgásban maradjanak."

A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalon.
Ha gyerekruhét vásároltok, milyen szempontok számítanak?

#fenntarthatódivat #gyerekruha #tudatosöltözködés

2 nap telt el
View on Instagram |
1/3
@balintsara a hagyományok és régi dolgok tiszteletére buzdít, azt az elvet követve, hogy minden minőségi régi dolognak helyet találhatunk a modern világban is, csak az értelmezésen múlik."Mivel minden darabunk megrendelésre készül, szinte alig van hibás, hiszen egy-két hordás során ritkán alakul ki hiba. Az esküvők utáni sérüléseket általában grátisz szoktuk javítani (nyilván a sérülés mértékét figyelembe véve).A mintakollekciók darabjain kívül nincs megmaradt termékünk, nem halmozunk fel, hiszen minden megrendelésre készül. A maradék csipkéket és más alapanyagokat, amelyeket a menyasszonyaink nálunk hagynak, felhasználjuk további öltözetek elkészítésére. A számunkra már nem felhasználható maradékokat elajándékozzuk kreatív csoportok, iskolák, óvodák számára. A cél, hogy minél kevesebb maradék menjen kárba."A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalunkon. És hoztunk nektek egy kis hamísítatlan @balintsara hangulatot, pár korábbi képet. Hogy tetszik? ☺#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #bridgewear #hungariandesigner #magyarmárka #magyardesigner
@balintsara a hagyományok és régi dolgok tiszteletére buzdít, azt az elvet követve, hogy minden minőségi régi dolognak helyet találhatunk a modern világban is, csak az értelmezésen múlik."Mivel minden darabunk megrendelésre készül, szinte alig van hibás, hiszen egy-két hordás során ritkán alakul ki hiba. Az esküvők utáni sérüléseket általában grátisz szoktuk javítani (nyilván a sérülés mértékét figyelembe véve).A mintakollekciók darabjain kívül nincs megmaradt termékünk, nem halmozunk fel, hiszen minden megrendelésre készül. A maradék csipkéket és más alapanyagokat, amelyeket a menyasszonyaink nálunk hagynak, felhasználjuk további öltözetek elkészítésére. A számunkra már nem felhasználható maradékokat elajándékozzuk kreatív csoportok, iskolák, óvodák számára. A cél, hogy minél kevesebb maradék menjen kárba."A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalunkon. És hoztunk nektek egy kis hamísítatlan @balintsara hangulatot, pár korábbi képet. Hogy tetszik? ☺#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #bridgewear #hungariandesigner #magyarmárka #magyardesigner
@balintsara a hagyományok és régi dolgok tiszteletére buzdít, azt az elvet követve, hogy minden minőségi régi dolognak helyet találhatunk a modern világban is, csak az értelmezésen múlik."Mivel minden darabunk megrendelésre készül, szinte alig van hibás, hiszen egy-két hordás során ritkán alakul ki hiba. Az esküvők utáni sérüléseket általában grátisz szoktuk javítani (nyilván a sérülés mértékét figyelembe véve).A mintakollekciók darabjain kívül nincs megmaradt termékünk, nem halmozunk fel, hiszen minden megrendelésre készül. A maradék csipkéket és más alapanyagokat, amelyeket a menyasszonyaink nálunk hagynak, felhasználjuk további öltözetek elkészítésére. A számunkra már nem felhasználható maradékokat elajándékozzuk kreatív csoportok, iskolák, óvodák számára. A cél, hogy minél kevesebb maradék menjen kárba."A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalunkon. És hoztunk nektek egy kis hamísítatlan @balintsara hangulatot, pár korábbi képet. Hogy tetszik? ☺#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #bridgewear #hungariandesigner #magyarmárka #magyardesigner
@balintsara a hagyományok és régi dolgok tiszteletére buzdít, azt az elvet követve, hogy minden minőségi régi dolognak helyet találhatunk a modern világban is, csak az értelmezésen múlik."Mivel minden darabunk megrendelésre készül, szinte alig van hibás, hiszen egy-két hordás során ritkán alakul ki hiba. Az esküvők utáni sérüléseket általában grátisz szoktuk javítani (nyilván a sérülés mértékét figyelembe véve).A mintakollekciók darabjain kívül nincs megmaradt termékünk, nem halmozunk fel, hiszen minden megrendelésre készül. A maradék csipkéket és más alapanyagokat, amelyeket a menyasszonyaink nálunk hagynak, felhasználjuk további öltözetek elkészítésére. A számunkra már nem felhasználható maradékokat elajándékozzuk kreatív csoportok, iskolák, óvodák számára. A cél, hogy minél kevesebb maradék menjen kárba."A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalunkon. És hoztunk nektek egy kis hamísítatlan @balintsara hangulatot, pár korábbi képet. Hogy tetszik? ☺#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #bridgewear #hungariandesigner #magyarmárka #magyardesigner

@balintsara a hagyományok és régi dolgok tiszteletére buzdít, azt az elvet követve, hogy minden minőségi régi dolognak helyet találhatunk a modern világban is, csak az értelmezésen múlik.

"Mivel minden darabunk megrendelésre készül, szinte alig van hibás, hiszen egy-két hordás során ritkán alakul ki hiba. Az esküvők utáni sérüléseket általában grátisz szoktuk javítani (nyilván a sérülés mértékét figyelembe véve).

A mintakollekciók darabjain kívül nincs megmaradt termékünk, nem halmozunk fel, hiszen minden megrendelésre készül. A maradék csipkéket és más alapanyagokat, amelyeket a menyasszonyaink nálunk hagynak, felhasználjuk további öltözetek elkészítésére. A számunkra már nem felhasználható maradékokat elajándékozzuk kreatív csoportok, iskolák, óvodák számára. A cél, hogy minél kevesebb maradék menjen kárba."

A márka teljes bemutatkozóját megtaláljátok a weboldalunkon. És hoztunk nektek egy kis hamísítatlan @balintsara hangulatot, pár korábbi képet. Hogy tetszik? ☺

#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #bridgewear #hungariandesigner #magyarmárka #magyardesigner

4 nap telt el
View on Instagram |
2/3
Valószínűleg benned is felmerült már a kérdés: létezik olyan alapanyag, amely jó neked, ugyanakkor jó a bolygónak is? Ha újonnan gyártott alapanyagról van szó, egyelőre nem létezik ökológiai szempontok szerint messze kimagasló. Jelenleg a legtöbb, amit tehetsz, hogy megismered a különböző textileket, azok előállításának körülményeit, a környezetre gyakorolt hatásukat. Több szempontot figyelembe véve hozhatod meg a számodra leginkább megfelelő, tudatos döntést.Minden újonnan gyártott alapanyagnak vannak előnyei és hátrányai. A legfenntarthatóbb anyagok azok, amelyek el sem készülnek. A második legfenntarthatóbbak pedig azok, amelyek már jelen vannak a világban, mert egyszer elkészítették őket. Új alapanyagokra viszont szükségünk van, a textilgyártásra pedig forradalmi átalakulás vár a következő években. Hogy az újrahasznosított poliészter vagy a tanúsított organikus pamut a megfelelőbb választás számodra, csak te tudod eldönteni, senki más. A legfontosabb, hogy amit megvettél, azt használd minél tovább, vigyázz rá, és ha mégsem vált be, add tovább úgy, hogy mások is használhassák.A fenntartható divat weboldalán bemutatunk neked pár alapnyagot, például a hócsalánt, a jutát, a pamutot, a lent, a kendert és a selmyet. Szeretnénk ezt bővíteni, így a segítséged kérnénk abban, hogy melyik alapanyag érdekelne részletesebben?#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #fenntarthatosag #tudatoaséletmód  #alapanyag #alapanyagkisokos

Valószínűleg benned is felmerült már a kérdés: létezik olyan alapanyag, amely jó neked, ugyanakkor jó a bolygónak is? Ha újonnan gyártott alapanyagról van szó, egyelőre nem létezik ökológiai szempontok szerint messze kimagasló. Jelenleg a legtöbb, amit tehetsz, hogy megismered a különböző textileket, azok előállításának körülményeit, a környezetre gyakorolt hatásukat. Több szempontot figyelembe véve hozhatod meg a számodra leginkább megfelelő, tudatos döntést.

Minden újonnan gyártott alapanyagnak vannak előnyei és hátrányai. A legfenntarthatóbb anyagok azok, amelyek el sem készülnek. A második legfenntarthatóbbak pedig azok, amelyek már jelen vannak a világban, mert egyszer elkészítették őket. Új alapanyagokra viszont szükségünk van, a textilgyártásra pedig forradalmi átalakulás vár a következő években. Hogy az újrahasznosított poliészter vagy a tanúsított organikus pamut a megfelelőbb választás számodra, csak te tudod eldönteni, senki más. A legfontosabb, hogy amit megvettél, azt használd minél tovább, vigyázz rá, és ha mégsem vált be, add tovább úgy, hogy mások is használhassák.

A fenntartható divat weboldalán bemutatunk neked pár alapnyagot, például a hócsalánt, a jutát, a pamutot, a lent, a kendert és a selmyet. Szeretnénk ezt bővíteni, így a segítséged kérnénk abban, hogy melyik alapanyag érdekelne részletesebben?

#fenntarthatódivat #fenntarthatodivat #fenntarthatosag #tudatoaséletmód #alapanyag #alapanyagkisokos

6 nap telt el
View on Instagram |
3/3

Négy dokumentumfilm a divatipar működéséről

Engem egy dokumentumfilm szembesített 2016-ban azzal, milyen környezetterhelő a divatipar működése. Azzal, milyen pazarlóan, kizsákmányolóan élünk és fogyasztunk. Azzal, hogy tulajdonképpen szemetet termelünk. A The True Cost (2015) című filmet mindenkinek ajánlom,...

Ez már a greenwashing kora

Nem könnyű ma annak, aki szeretne környezettudatosabban vásárolni. Egyre több olyan üzenettel jelentkeznek a márkák – legyenek lokális brandek vagy a világot uralók –, amelyek azt sugallják, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül támogathatjuk őket a pénzünkkel. Sajnos...